Ködös, hideg, nyálkás november volt. Az embernek a nem létező ízületei is reumát kaptak az időjárástól. Ha tehette volna, senki még az orra hegyét sem dugja ki a fűtött lakásból.
A kamra polcain fegyelmezett glédában sorakoztak a különböző őszi termények: alma, pityóka, cékla, torma, hagyma, sütőtök délről érkező banán és narancs, néhány paprika, murok és petrezselyem. A kinti időjárási viszonyokról a rádióból értesültek és boldogan hortyogtak a kellemesen langyos sötétben. Mindenki elégedett volt, hogy az orrát sem kell kidugnia ebben a reumás időben.
A társaság álmát a hirtelen felpattanó kamraajtó és a szúrósan beáramló fény zavarta meg. Megdöbbenve tapasztalták, hogy új lakó érkezik közéjük. Miután a káprázat elmúltával visszanyerték a látásukat, hümmögve méregetni kezdték az új jövevényt. Olyan fura volt de valahogy mégis ismerős. Formája szerint alma, mintázata szerint sütőtök, színe inkább jól-érett körte. Hiába tanakodtak, nem tudták kitalálni, hogy miféle szerzet ez.
Természetesen az új lakónak is feltűnt a hirtelen támadt sutyorgás és a büszkesége nem engedte, hogy tovább hallgasson. Amolyan úri módon köhintett és illedelmesen (túlságosan is) köszönt.
- Khm. Nos, engedjéthek meg khedves barháthaim, hogy bemuthathkhozzam!
- Nem vagyunk mi a barátaid, hiszen még nem is ismerünk! - csattant fel a sarokban egy pirospozsgás alma.
- Igen thiszthelth khisasszony, hadd fejezzem khi abbéli rheményem, hogy hamarhosan a barháthai közötth thudhathom magam, akhi szerhény személyemeth thekhinthve Alma lennékh, a Birsh famíliából. Igen rhithka, nemesi család. Gyökherünk az ősi khínáig nyúlik vissza, ha érhthithek mirhe gondolok.
- Jajj, ne tessen már fennhéjázni kérem! - nyafogott a kis piros a sarokban.
- Köszönjük a bemutatkozást! - szólalt meg méltóságteljesen a sütőtök, aki eddig csak csendes személője volt az eseményeknek.
- Javaslom, hogy mutassuk meg, hogy jó társasága akadt az Úrnak és mutatkozzunk be mi magunk is! Kezdeném tehát magammal: Tök vagyok, a Sütő családból, azon belül is a nagydobosi fajta. Innen a szép szürke színem. Távoli rokonaim élnek Ámerikában, ők az Orange nemzetség tagjai.
- Kedves Uram, én Ida vagyok a Red család sarja és besorolásomat tekintve alma.
- Jómagam Pityóka lennék. Őseim Burgundiából érkeztek magyar területre, de az ő gyökereik Dél-Amerikáig nyúlnak vissza. Szóval kedves Birsh úr, lehet, hogy őseink ismerhették egymást és most együtt kanasztáznak az örök vadászmezőkön.
- Tiszteletem, az én nevem Beta Vulgaris. A nevem ne tévesszen meg senkit. Kicsit sem vagyok közönséges. Sokkal inkább földközi-tengeri nemes (erre bíbor színem a merő bizonyíték), Cékla.
- Torma vagyok, a Csípős fajtából. Bárki bepróbálkozik nálam, szeme nem marad szárazon. Egy valaki képes elviselni engem, az én drága szerelmem, a fent említett Vulgaris kisasszony.
- Mi itt szintén a déli nemzetség tagjait erősítjük, bár kissé délebbi, mint a fent említett Cékla kisasszony. Minket igazi vasmadarak szállítottak ide: én lennék Narancs, az Édes fajtából, itt mellettem az útitárs az igazi paradicsomi nevet viselő Ba Nándor.
- Pityóka Úrhoz hasonlóan az én őseim is Ámerikai földben eresztettek először gyökeret, méghozzá Kalifornia területén. Nevem, itthon csak egyszerűen Paprika.
- Üdvözlöm! - szólalt meg kényes hangon valaki. A nevem Otília, a Carotti családból.
- Petrezselyem vagyok. A Kőtörő család sarja.
- Igen khöszönöm ezth a széleskhörhű bemuthatkozásth. Úgy láthom thényleg jó csapath.
A nagy izgalmak után, a kellemes sötétben mindenkit elnyomott az álom. Teltek a napok és egyszer valaki újra felnyitotta a kamra ajtaját. Mindenki riadtan figyelt. Kíváncsiak voltak, hogy ki kerül kés alá.
Meglepődve tapasztalták, hogy éppen a nagyszájú, arcoskodó Birsh-re esett a választás. Hiába tiltakozott szegény fráter, éles késsel szépen lekanyarintották a viaszosan csillogó héját, jéghideg víz alatt megmosták és ha ez nem lett volna elég, akkor szép, szabályos cikkekre vágva beledobálták egy fazékba, újabb adag hideg vízzel nyakon öntötték és begyújtották alatta a lángot. Miközben a víz gyöngyözve melegedett, gyermekkorára gondolt. Arra, hogy milyen szép is volt a kert bejáratánál köszönteni az arra térő látogatót, bájosan rámosolyogni a gazdasszonyra, kedélyesen nevetgélni a szőlőfürtökkel és huncutul kacsintani a felkelő Napra. Emlékezett a nyári esők illatára, a paradicsomok pirosan mosolygó arcára, a zamatos Zala-gyöngye fürtökre és beleborzongott ha a hűvös őszi szelek jutottak eszébe. Amikor már a víz meleg volt, mellé került néhány igazán különleges kristály, mint utóbb kiderült a Cukor családból. Majd a cukor mellé lassan megérkezett egy hozzá hasonlóan szerencsétlenül járt fráter. Őt előbb ketté vágták, majd kitekerték a nyakát, végül mindenestül bele dobták a forró, cukros lébe. Nem csoda, hogy Citrom ábrázata lett. Bugyogott a víz, az illatok csak úgy ugráltak kifelé a fazékból, amikor újabb tortúra következett. Egy hegyes villával szúrópróbát végeztek őnagysága Birsh Úr húsán és megállapítást nyert, hogy kellő képpen megpuhult. Ekkor érekezett a társaságba az illatos Móni.
- Háth the meg milyen furhcsa szerhzemény vagy? - kérdezte a riadt rudacskát a birs.
- Móni vagyok. Cinna Móni, ismertebb nevemen, Fahéj. Őseim a messzi Kínában élnek. Azt mondják, hogy Te meg én nagyon jó párost alkotunk!
- Háth perhsze, hogy kitűnő párhos vagyunkh. Szárhmazásunkhat thekinthve honfithárhsak lennénk.
Alig telt el pár perc és az kettejük románca betöltötte az egész lakást. A tüzet elzárták és az újdonsült párt hűvösre tették.
Hamarosan ízletes desszertként látták viszont a napvilágot a család ebédlőasztalán, ahová díszes kristály-kelyhekben szolgálták fel. Amint a kristálycsillár függőin megcsillant a bágyadt őszi napfény, Birsh barátunk azt érezte, hogy ez az ő előkelőségéhez méltó földi paradicsom.
